Professzor Dr.Regöly-Mérei János - Interjúk, cikkek

Oktatás, szakma és
érdekvédelem között egyensúlyoz

Prof. Dr. Regöly-Mérei János

Tavaly kapta egyetemi tanári kinevezését dr. Regöly-Mérei János, a III. számú Sebészeti Klinika sebésze. Regöly-Mérei doktort jól ismeri a szakma, hiszen kritikus, közvetlen egyéniségével számos fórumon képviselte kollégái érdekeit a Budapesti Orvosi Kamara elnökeként. Családi indíttatása az emberek gyógyítása felé orientálta, hiszen édesapja, néhai dr. Regöly-Mérei Gyula a SOTE címzetes egyetemi tanára volt.

 

Dr. Regöly-Mérei János doktorrá avatása után aranygyűrűt kapott. Ezt az elismerést azok a hallgatók kapták, akik a gimnáziumtól kezdve az egyetem befejezéséig mindig jeles osztályzatokat kaptak. Regöly-Mérei professzor így vallott erről: – Kiváló eredményeimet sosem a mások kárára vívtam ki s erre ma is nagyon büszke vagyok. Még az egyetemi évek alatt az Élettani Intézetbe kerültem tudományos diákkörösnek Sólyom Jánoshoz (aki ma a II. számú Gyermekklinika egyik professzora), valamint Spät Andráshoz, aki jelenleg az Élettani Intézet igazgatója. 1969-től 1973-ig voltam az Élettani Intézet díjas demonstrátora. E két szakembertől nagyon sokat tanultam: miként kell tudományos munkát végezni, kutatni. Tanulmányaim folyamán a belgyógyászat is nagyon érdekelt. Hatodéves koromig nem tudtam eldönteni, hogy belgyógyász avagy sebész akarok-e lenni. Kétszer nyertem tanulmányi versenyt sebészetből, belgyógyászatból pedig egyszer. Azonkívül biokémiából II., gyógyszertanból III., kórbonctanból is III. díjat kaptam.

 

Az egyetem elvégzése után a Szent István Kórház sebészeti osztályára kerültem Pataki Zsigmond főorvos úrhoz, nála tettem le a sebészeti szakvizsgát 1978-ban. Átszervezések folytán ismét a SOTE-ra, a III. számú Sebészeti Klinikára kerültem. 1995-ig mint osztályvezető egyetemi adjunktus működtem, 1995-ben kineveztek egyetemi docensnek, egy évvel később pedig a klinika igazgatóhelyettesének. Azóta is betöltöm ezt a funkciót.

 

– Tudományos szempontból mi jelentette a fordulópontot az életében?

 

– Az 1980–82 közötti időszak, amikor Magyarországon az ultrahang még teljesen újdonság volt. Az akkori főnököm,Marton professzor azt mondta, hogy ultrahang-diagnosztikával kellene foglalkoznom, mert Magyarországon ezt kevesen ismerik. Többek között engem is kijelölt, hogy megtanuljam ezt a vizsgálati módszert. Magyarországon és külföldön elsajátítottam ennek a módszernek a fortélyait s a visszajelzésekből tudom, hogy a sebészek között az első voltam, aki acut hasi ultrahang-diagnosztikával foglalkoztam. Igaz ugyan, hogy ebből szakkönyv sosem született, de a közleményekben leírtam azokat a betegségcsoportokat, ahol az ultrahang-diagnosztikát jó hatásfokkal lehet alkalmazni. Ebből a témakörből írtam meg a kandidátusi értekezésemet 1986-ban, amelyet 1989-ben védtem meg. Azóta nincs olyan tudományos fórum, ahol ne tartanék meghívás alapján egy-egy előadást a témából. Az acut hasi diagnosztika egyéb vonatkozásaival is foglalkoztam, később jobban elmélyültem az acut hasnyálmirigy-gyulladás vizsgálatában, amellyel kapcsolatban ma is jelentős tudományos kutatásokat végzünk, több intézet kutatóinak a közreműködésével. Ennek az eredményei mostanában érlelődnek meg. Az OTKA-tól mintegy 1,5 millió forintot kaptunk erre a kutatási projektre, amelyben a Honvéd Kórház Kórélettani Intézetéből Fűrész professzor és munkatársai segítenek, hogy megértsük az acut hasnyálmirigy kórlefolyását.

 

– Mióta foglalkozik aktívan oktatással?

 

– Ezt már a hetvenes évek végén elkezdtem, tehát két évtizede. A III. számú Sebészeti Klinikára kerülésem óta folyamatosan oktatok. Először csak gyakorlatokat vezettem. Jelenleg a magyar általános orvostanhallgatóknak és a fogorvostan-hallgatóknak oktatom a sebészetet, azonkívül a német fogorvostan-hallgatókkal németül foglalkozom.

 

Érdeklődési területeim közé tartozik a májsebészet. 1991-ben és 1992-ben egy évig Münchenben tartózkodtam és bekapcsolódtam az ottani transzplantációs csoport munkájába. 32 máj, 75 vese, valamint hasnyálmirigy transzplantációban vettem részt, amelyek kétségtelen előnye az volt, hogy olyan műtéttechnikai fogásokat tanultam a májsebészetből, amelynek alapján egy sebész bátrabban tudja a májat operálni.

 

Később a sebészi mellé letettem a gastroenterológiai szakvizsgát is. 1997-ben hirdették meg első alkalommal a Széchenyi-ösztöndíjat, és én voltam az egyetlen sebész, aki ösztöndíjat kapott a SOTE-beli orvosok közül abban az évben. Nagy örömömre szolgál, ha külföldi kongresszusokra felkérnek üléselnökölni, mert ez azt jelenti, hogy elfogadják az általam képviselt tevékenységet. Tavalyelőtt Mexikóban, tavaly Bécsben tartották a sebész világkongresszust és mindkét helyszínen üléselnök voltam.

 

– Mit jelentett önnek az egyetemi tanári kinevezés?

 

– Az egyetemi tanári kinevezés a munkavégzésben nem jelent minőségi különbséget, hiszen eddig is mind a gyógyításban, mind az oktatásban, mind pedig a kutatásban a maximumra törekedtem. Az egyetemi tanári kinevezést olyan kötelezettségnek tartom, amelyet nagyon komolyan kell venni, hiszen elismerése az eddig végzett munkámnak. Egy jó tanító nem maga akar mindent tudni és megcsinálni, hanem elülteti a magot. Az egyetemi tanárnak az a feladata, hogy összefogja és irányítsa a hallgatókat, hiszen így tanulják meg a mesterséget.

 

Hat évvel ezelőtt megválasztottak a Budapesti Orvosi Kamara alelnökének. Amikor a tavalyelőtti novemberi tisztségújító küldöttértekezlet volt, akkor az érdekvédelmi szervezet elnöke lettem. A fővárosi kórházak legkülönbözőbb helyeiről a kollégák kerestek meg, hogy elvállalnám-e ezt a tisztséget. Úgy éreztem, hogy a személyem iránt bizalom alakult ki, ezt nagy megtiszteltetésnek éreztem.

 

– Hogyan sikerül beosztania az idejét, hogy a munka mellett az oktatásra és az érdekvédelemre is jusson idő?

 

– Ennek több feltétele is van: korán kelek és későn térek aludni. Nagyon precízen be kell osztanom az időmet. A kollégáimban maximálisan megbízom.

 

– A Budapesti Orvosi Kamarában kifejtett érdekvédelmi munka mennyire van befolyással a szakmai tevékenységére?

 

– Világosan kell látnunk, hogy az egészségügy rendkívül válságos helyzetben van, rosszul finanszírozott, a működési költségeket sem lehet jóformán biztosítani a meglévő finanszírozásból. Ugyanakkor az egészségügyi dolgozók fizetése szégyenteljes. Az újfajta feladatok hatására mint gyakorló orvosnak megváltozott a gondolkodásom, hiszen szembetűnőbbek a szakma ellentmondásai.

 

– Mennyi ideje jut a magánéletre?

 

– Megfelelő módon igyekszem a családomra is időt fordítani. A feleségem dr. Nagy-Dani Éva belgyógyász és nephrológus szakorvos, a Szent István Kórház I. számú krónikus belgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa. A lányom Krisztina az MTV és a Club Radio munkatársa, a fiam Gábor egyetemista. Amire juthatna több idő, az a színházba járás és a kikapcsolódás.

 

Ilonka Mária
Orvosegyetem XLIV. évfolyam 2. szám 2000. február 24.

Professzor Dr. Regöly-Mérei János Alapítvány

CéljainkTámogatókSzakmai bizottságKurartóriumJelölésekDíjkiosztóElérhetőség
ElőadásokPublikációkDíjazotti kategóriákSajtószoba

Honlapfejlesztés: A honlapot készítette és üzemelteti: a Konemara Consulting Kft.